Átláthatóság
Hiszünk abban, hogy a nyitott környezet megteremtésével elősegíthetjük a munkatársaink, az egészségügyi szakemberek, a betegek, a részvényesek, valamint a közösségeink tagjai közötti bizalom és az egymás iránti tisztelet kialakulását. Fontosnak tartjuk megosztani a hatályos törvényeknek és szabályozásoknak, valamint a legszigorúbb etikai irányelveknek megfelelő működésünkkel kapcsolatos információkat.
Küldetésünk kiemelten fontos számunkra, és az átláthatóságra vonatkozó felelősségünket is komolyan vesszük. Fenntarthatósági jelentésünk világos példája azon területeknek, amelyekben a továbbiakban is még nagyobb átláthatóságra törekszünk, miközben előrelépéseket értünk el a fenntarthatóságra vonatkozó 2020-as célkitűzéseinkben. (Bővebb információ központi weboldalunkon.)
EFPIA Nyilvánosságra-Hozatali Kódex
Az EFPIA közgyűlése a Nyilvánosságra-hozatali Kódexet 2013 június 24-én fogadta el, melyre vonatkozó intézkedéseket a tagszervezeteknek 2013. december 31-ig a nemzeti Kódexeikbe kellett illeszteniük. Az EFPIA ezen Kódexe az egészségügyi szakemberek és egészségügyi intézmények részére nyújtott kifizetések/támogatások közzétételére vonatkozó irányelveket fogalmazza meg az EFPIA tagok számára. Ennek értelmében az EPFIA tagvállalatai által az önkéntes közzétételre először 2016-ban kerül sor a 2015-ben nyújtott támogatásokra vonatkozó adatokkal. Az érintett tranzakciók közé tartoznak például a tagvállalatok által az egészségügyi intézmények részére nyújtott ösztöndíjak, de az egészségügyi szakemberek által tartott előadásokért kifizetett díjak is.
Az EFPIA tagvállalataként teljes mértékben támogatjuk és magunkra nézve kötelező érvényűnek tekintjük az EFPIA gyógyszeripari cégek által egészségügyi szakemberek és egészségügyi intézmények részére nyújtott kifizetések/támogatások közzétételére vonatkozó kódexét, melynek megfelelően 2016-ban megkezdjük az európai székhelyű egészségügyi szakemberek és egészségügyi intézmények részére nyújtott kifizetéseink/támogatásaink közzétételét. Reméljük, mindez hozzájárul majd az iparág és az orvostudomány együttműködésének alaposabb megértéséhez és egyben erősíti az együttműködésbe vetett bizalmat is.
Melyek az EFPIA Nyilvánosságra-hozatali Kódexének főbb pontjai?
- Az EFPIA Kódex rendelkezései alapján 2015. január 1-től a BMS, mint EFPIA tagvállalat köteles gyűjteni, tárolni és közzétenni bizonyos, egészségügyi szakemberek és egészségügyi intézmények részére közvetlen vagy közvetett módon nyújtott kifizetések és támogatások adatait, összhangban a vonatkozó, helyi és európai adatvédelmi jogszabályokkal.
- Első alkalommal 2016-ban kerül sor a 2015-ös naptári évben történt kifizetésekkel és támogatásokkal kapcsolatos információk közzétételére.
- A kifizetések és támogatások közzétételére évente kerül sor. A BMS elkötelezett a személyes adatok védelme mellett így kizárólag az érintettek előzetes beleegyezésével hoz nyilvánosságra kifizetésekkel és támogatásokkal kapcsolatos információkat.
Milyen típusú, egészségügyi szakemberek és intézmények részére történő kifizetések és támogatások közzétételére kerül sor | |
Egészségügyi Szakemberek részére | Egészségügyi Intézmények részére |
|
|
Miért van szükség a Nyilvánosságra-hozatali Kódexre?
A közvélemény egyre növekvő mértékben szeretne megbizonyosodni arról, hogy a gyógyszeripar egészségügyi szakemberekkel és egészségügyi intézményekkel ápolt kapcsolatai nem befolyásolják kifogásolható módon a betegek kezelésével kapcsolatos döntéseket, illetve bízhatnak abban, hogy az őket ellátó egészségügyi szakemberek a legmegfelelőbb ellátást és gyógykezelést javasolják, alkalmazzák vagy szerzik be részükre, kizárólag a klinikai bizonyítékok és tapasztalatok alapján. Reméljük, hogy ezen Kódex is elősegíti a betegek és más érintettek körében a gyógyszeripar valamint az egészségügyi szakemberek és egészségügyi intézmények közötti jogszerű kapcsolatok megértését, ami tovább erősíti a már működő kapcsolatokat.
Az EFPIA Nyilvánosságra-hozatali Kódexével kapcsolatos további gyakran ismételt kérdések megtekintéséhez:
Kérjük, kattintson ide http://transparency.efpia.eu/the-efpia-code-2
Az ország legkiválóbb egészségügyi szakértőivel működünk együtt, akik szakértelmük és széleskörű tapasztalataik révén segítenek abban, hogy gyógyszereink eljussanak a betegekhez, valamint a gyógyszerekre vonatkozó tudományos információk eljussanak a kezelőorvosokhoz, így segítve a súlyos betegségek leküzdését.
A legszigorúbb etikai standardok, többek között a BMS irányelvei, valamint a magyar Gyógyszer-kommunikáció Etikai Kódexének egészségügyi szakemberekkel való együttműködésre vonatkozó előírásai alapján az orvosokat és klinikai kutatókat kompenzáljuk az időért, szakértelemért és szolgáltatásért, amelyet az iparág által szponzorált vizsgálatok lefolytatására, illetve munkatársaik oktatására fordítanak, ezáltal is az orvostudomány előrehaladását és végső soron a páciensek előnyeit szolgálva.
Amennyiben kérdése van a Bristol Myers Squibb által közzétett bármely tranzakcióval kapcsolatban, keressen minket a Kapcsolat oldalon található elérhetőségeinken:
vagy küldje el kérdéseit e-mailben: mg-transparency_bms@bms.com
NO-HU-2500001
Lezárás dátuma: 2025/1/19